Földöntúli kikapcsolódást kínál a Voyager Station, ami a tervek szerint az első Föld körüli pályán keringő űrhotel lesz. A NASA mérnökeit is soraiban tudó Orbital Assembly Corporation (OAC) legutóbbi híradása szerint jól vizsgázott a robot, amelynek egy továbbfejlesztett változata az első űrhotel prototípusát fogja megépíteni.

Egy kerék alakú élőhely megvalósításának az alapötlete, amely mesterséges gravitáció létrehozására is képes, már 1950-ben megszületett az Apollo programban dolgozó Wernher von Braun rakétatudós fejében. Néhány évtized elteltével a Von Braun Állomás terveit a kaliforniai Gateway Foundation vállalat mutatta be 2019-ben. Később az ötlet átkerült az OAC-hoz, majd a 2020-as évek végére megvalósítandó projekt végül a Voyager Station nevet kapta.

A tervek szerint a szállodának, ellátó rendszereknek (energia, víz, levegő), személyzeti szállásoknak, kutató laboratóriumoknak helyet adó 24 modul egy közel kétszáz méter átmérőjű gravitációs gyűrűn helyezkedik majd el. Az építmény háromszáz űrturistának ad majd szállást a száz fős személyzet mellett. A hotelben mesterségesen, a gyűrű forgatásával lehet a Holdéhoz hasonló gravitációs szintet előállítani. A gravitáció mértéke azonban változtatható lesz a kerék forgási sebességének módosításával.

Az építkezést robotok végzik majd, ennek megvalósulása előtt azonban az OAC először a hotelnek egy prototípusát fogja felépíteni a Föld körüli pályán. Ehhez egy speciális robotot terveznek, amelynek egy kisebb változatát nemrég mutatták be az OAC Fontanában található székhelyének megnyitója alkalmából. A DSTAR (Demonstrator Structural Truss Assembly Robot) névre keresztelt eszköz működését sikeresen demonstrálták, a robot egy hat tonnás, amerikai futballpálya hosszúságú fémvázat szerelt össze. A tervek szerint 2023-ban kezdődik majd el a prototípus megépítése a PSTAR (Prototype Structural Truss Assembly Robot) nevű robottal, amely már egy forogni képes hatvan méter átmérőjű fémstruktúrát fog összerakni az űrben.

Az OAC tervei szerint a 2027-ben elkészülő Voyager űrállomáson gyógyfürdők, edzőtermek, éttermek, koncerthelyszínek, társalgók és bárok várják majd a látogatókat, kivételes kilátással a Földre. A nagyratörő tervek megvalósulásával a XXI. század akár az űrutazás aranykora is lehet, bár jelenleg még nem áll rendelkezésre olyan űrhajó, amivel több száz embert lehetne űrhotelekbe szállítani.

Forrás: