A Természetvédelmi Világalap (World Wide Fund for Nature – WWF) valamint a SKY0 nevű civil szervezet együtt népszerűsítették közös kampányukat a „Force for Nature”-t, amellyel azt szeretnék elérni, hogy az Egyesült Királyság partjait ismét tengeri fű borítsa, a folyamatos környezetszennyezés miatt ugyanis a szigetország partjait borító tengeri fű 92%-a a múlt században eltűnt. „A vadvirágos rétektől a tőzeglápokon és a hínárerdőkön át a tengeri fűig meg kell védenünk a létfontosságú természeti javainkat, és biztosítanunk kell jövőjüket a saját érdekünkben.” – mondta Tanya Steele, a WWF vezérigazgatója.

Egyes kutatások szerint a felnőttek 93%-a tisztában van azzal, melyek az éghajlatváltozást okozó tényezők, ugyanakkor a megkérdezetteknek csak közel fele tud arról, hogy a szén-dioxid-megkötés a károsanyag kibocsátás fordított folyamata, amely innovatív technológiák vagy fotoszintézis révén valósul meg. Utóbbi esetében az esőerdők óriási tisztítófelületei mellett kisebb természeti erőforrások is nagy szerepet játszhatnak a szén-dioxid-csökkentésben még akkor is, ha nem a föld felszínén találhatók. Erre példa a tengeri fű, amely 30-szor hatékonyabb, mint a szárazföldi esőerdők. Mivel a számos halfajta élőhelyeként szolgáló tengeri réteket víz takarja, az elhalt füvek gyökerei több ezer évig is képesek a szén-dioxid tárolására.

A „Force for Nature” kampány révén a szervezők mintegy 30 ezer négyzetméternyi területet szeretnének tengeri füves élőhellyé változtatni, ami terveik szerint azonban csak a projekt kezdete, a végső cél az, hogy a száz évvel ezelőttihez hasonló zöld terület jöjjön létre. Ezen felül az éghajlatváltozás hatásainak visszafordítása érdekében a kampány a lakosok körében a természeti erőforrások fontosságára is fel szeretné hívni a figyelmet.

Forrás: