A Carlo Ratti Associati (CRA) nemzetközi tervező és innovációs iroda egy olyan épület tervét mutatta be, amely a világ első „farmtornya” lesz. A Jian Mu Tower nevű, 218 méter magas irodakomlexumot a tervek szerint a kínai Sencsen központi üzleti negyedének utolsó szabad telkén helyezik el. Az épületben az irodák mellett egy szupermarket és egy ételudvar is helyet kap majd. Az 51 emeletes torony egyedi homlokzata a tervek szerint egy, az irodaház teljes magasságán átívelő függőleges hidroponikus farm lesz, amelynek integrálásával az épületen belül 10 000 négyzetméternyi területen évente várhatóan 270 000 kilogramm élelmiszer termelésére lesz lehetőség. A növénytermesztést és a farm mindennapi működését egy mesterséges intelligencia által működtetett „virtuális agronómus” fogja irányítani.

Az építészetet és a mezőgazdaságot ötvöző egyedi homlokzat kialakítása révén az épület dolgozói helyben termeszthetik, vásárolhatják és fogyaszthatják el a friss zöldségeket, gyümölcsöket. Az évente 40 000 ember táplálására alkalmas felhőkarcolót a vezető kínai szupermarketlánc, a Wumart által szervezett nemzetközi verseny alkalmából tervezték.

A torony nevét a jian mu nevű mitikus fáról kapta, amely az ősi kínai mondavilágban összeköti az eget és a földet. A hiedelem szerint az ég kerek, míg a föld négyzet alakú. A felhőkarcoló alsó téglalap alakú szintjei, valamint fokozatosan kör alakúvá váló felső emeletei ezt az elvet követik.

A vertikális farmon kívül az épület zöldfelületét a teraszokon termesztett növények, köztük vízililiom, páfrányfenyő és licsi is növelik majd, amelyeket a tervek szerint a Sencsen városának bőséges csapadékát kihasználó víztárolórendszerek révén öntöznek. A kialakított zöld felületek hatékonyan árnyékolják a belső tereket, ezzel minimalizálva a légkondicionálás szükségességét. Az épületben dolgozók továbbá egy mobilalkalmazás segítségével testre szabhatják irodájuk mikroklimatikus körülményeit.

Carlo Ratti, a CRA alapítója és a Massachusetts Institute of Technology professzora összegezve az épület jelentőségét elmondta: „A világ minden táján Párizstól New Yorkon át egészen Szingapúrig kis léptékű városi gazdálkodás folyik, a Jian Mu Tower azonban egy következő szintre lép. Ez az újfajta megközelítés jelentős szerepet játszhat a jövő városainak tervezésében, mivel napjaink egyik legsürgetőbb építészeti kihívását kezeli: hogyan lehet a természeti világot integrálni az épületek szerkezetébe?”

Forrás: