Annak fényében, hogy egy adott pillanatban bolygónk teljes napenergia-felhasználásának több mint tízezerszerese csapódik a földfelszínre, kétségtelen, hogy az emberiség még mindig messze áll attól, hogy a Nap energiapotenciáljának akár csak a töredékét is megragadja. A több millió hektárnyi területre kiterjedő naperőműparkok ugyanakkor évente több milliárd tonna villamos energiát termelnek. Bár napjainkban a szolárfarmok fejlesztése mind építészeti, mind mérnöki szempontból gyerekcipőben jár, a sivatagok, hegyek, folyók és tavak figyelemre méltó naperőműparkokat rejtenek magukban.

Ezekre példa többek között a spanyolországi Sevilla mellett az Európai Bizottság finanszírozásával létrejött körkörös elrendezésű Germasolar napelemfarm, amelynek különlegessége, hogy akár 15 órán át is képes napfény nélkül áramot termelni.

A világ legnagyobb szolárfarmja a Dubai-ban található Mohammed bin Rashid Al Maktoum napelempark, amely évente mintegy 6,5 millió tonnával csökkenti a szén-dioxid-kibocsátást. Termelési kapacitása a tervek szerint az évtized végére közel 5000 MW-ra nő.

Európa első úszó napelem-parkját egy korábbi kőbánya helyén kialakított mesterséges tónak a felszínén hozták létre a Provence-i Piolenc-ben. A vízen elterülő tutajszerű egységek a régióban évente több ezer tonnával csökkentik a szén-dioxid-kibocsátást.

A kínai Sungrow Huainan naperőműpark egy korábbi szénbánya helyén létrehozott mesterséges tavon úszik. A 166 000 panelből álló farm 15 000 otthon számára biztosít villamosenergiát. Előnye, hogy a por hiánya miatt könnyen tisztán tartható, az alacsonyabb hőmérséklet pedig növeli az erőmű energiahatékonyságát.

A spanyolországi Barcelonában található az a “napelemes pergola”, amely a város Parc del Fòrum nevű közterületét látja el energiával. A tengerparti sétány végén elhelyezkedő napelemkomplexum lebegni látszó magasított szerkezetével messziről felhívja magára a figyelmet.

Új-Kaledóniában a Conergy megújuló energiával foglalkozó cég egy szív alakú napelempark megépítésére vállalkozott, amely napjainkban a sziget 750 otthonának áramellátását biztosítja. A létesítményt a mangrovefák tengerében meghúzódó szív alakú formájáról híres Voh nevű tisztás ihlette.

A floridai Walt Disney World területén létesült 50 000 panelből álló napelempark különlegessége, hogy felülnézetből Mickey egér emblematikus sziluettjét rajzolja ki. A terület megnövekedett energiaigénye azonban arra ösztönözte a Disney vállalatot, hogy egy óriási, félmillió panelből álló szolárfarmot is létesítsen a szabadidőpark területén.

A közelmúltig az Alpes-de-Haute-Provence-ban található hosszú ívekben kanyargó Les Mees volt Franciaország legnagyobb napelemparkja. A betonalapok nélkül elhelyezett panelek párhuzamos sorokban követik a több mint 2000 láb magasan fekvő hegyvidéki régió meredek íveit.

A természeti formákhoz illeszkedően jött létre a kínai Fujian tartományban található Nanping City Solar Farm is, amelynek teljes felülete a Fujin hegység domborzati formáihoz illeszkedik, napsütésben óriási fénylő felületté változtatva a hegyvonulatot.

Forrás: