2022. május 11.-én újabb részéhez érkezett a Tudásmegosztás a fenntartható építőiparért címmel indult workshop sorozat, amit az ÉVOSZ és a GREENOLOGY Zöldinnovációs és Fenntarthatósági Tudásközpont közti együttműködés jegyében, az ÉVOSZ Mérnöki Vállalkozások Tagozatának szervezésében rendeztek meg. A legelső rendezvényen már volt szó a green retrofit – zöld épületfelújításokról, ez alkalommal pedig a moduláris építészet került terítékre.

A témában az első előadást Prof. Dr. Boros Anita a GREENOLOGY Tudásközpont vezetője tartotta. Elmondta, hogy Magyarország számos problémával küzd az építőipar területén, amikre megoldást nyújthatnak a fenntartható technológiák vagy termékek egyaránt. Ilyen a moduláris építészet is, ami a hagyományos építkezéshez képest a jóval rövidebb életciklus-fázisban különbözik a tervezési és kivitelezési szakaszban egyaránt. A moduláris konstrukció esetén az épületet több modulra építve tervezik és az építési munkák nagy része modulok építését ellátó létesítményben történnek, majd azokat az építési területre szállítják és állandó alapra helyezik. Úgy választják ki az alapanyagokat, hogy azok az előállítás területéhez közel megtalálhatók legyenek. Másik fontos szerepe a hulladékkezelés szempontjából van, hiszen az elemek méretre vannak vágva, így minimális hulladékot képeznek. További előnye, hogy jobb befejezett épületminőség érhető el, mivel a végső projekt helyszínén kevesebb anyag rövidebb ideig van kitéve az időjárási viszontagságoknak. Nem utolsó sorban a társadalmi hatásai is előnyösebbek, mert az építési tevékenységek többsége gyári környezetben történik, így a helyszíni építési tevékenység a környező városrészekre és családokra gyakorolt ​​negatív hatásai, mint például az építési zaj, a forgalmi torlódások, a por jelentősen kevesebb. Magyarországi szempontból választ tud adni ez a technológia az ingatlan-, és alapanyaghiányokra, illetve az import kitettségünkre.

A workshop következő beszámolóját Budai-Fekete Anna, a GRENOLOGY Tudásközpont gondozásában megjelent Trendek és megoldások a zöld építésgazdaság területén című kötetek társszerzője tartotta. Néhány, már a moduláris építészet technológiával létrejött épületen keresztül mutatta be a módszer gyakorlati lehetőségeit. Ilyenek például a HoHo Wien, amit egy négy lépcsős folyamattal építettek meg, vagy a másik az Enjoy Concrete gyárépülete Belgiumba, aminél az elemeket saját maguk számára építették meg a kivitelezők. Az ARVB madridi épületét tömörfa szerkezetre építették fel a kész panelekből, Svédországban pedig a rengeteg kiemelkedő példa közül a Tingstorget lakóház került kiemelésre, ami előre gyártott betonelemekből készült.

A rendezvény következő szakaszában a téma tudományos megközelítését ismerhették meg a résztvevők. Többek között a körforgásos gazdaság képét, az úgynevezett pillangó modellt az épített környezetben, illetve a körkörösség eléréséhez szükséges 9R keretet, ami azt mutatja be, hogy a lineáris gazdaságból hogyan tudunk átállni a körforgásba.

Zárásként fenntartható termékekkel ismerkedtek az érdeklődők, amik közül hazai szempontból kiemelkedőek lehetnek a kender alapú építőanyagok, mert ez a növény jól illeszkedik a magyar mezőgazdaságba, nincs kártevője és csöves szerkezete statikailag kiváló. Ez téma már részben átvezetett a workshop sorozat 2 hét múlva esedékes következő részére, aminek címe az Innovatív építőanyagok, termékek és technológiák lesz.