Tóth Bence, a Kós Károly Egyesülés végzett vándoriskolása és a Soproni Egyetem Cziráki József Faanyagtudományi és Technológiák Doktori Iskolájának Ph.D doktorandusza, a magyar organikus építészet faszerkezeti megoldásait kutatja.
Bonta Jánosra hivatkozva idézi, hogy a magyar organikus építészet a természetes anyagok használatán keresztül igyekszik megtalálni az illeszkedést, a természetes környezetbe történő beolvadást. A magyar organikus építész inkább hajlítja az ágat, mintsem derékszögbe töri azt ahhoz, hogy „hajlékot” építsen maga köré. Ehhez a magyar (paraszti) népi építészet tanulmányozásával és annak értelmezésével igyekszik eljutni, mely eljutásban a kézműves alkotások (minőségben, léptékben) segítenek számára annak ellenére is, hogy a Világ a tömeggyártás és teljesítmény-centrikusságot kérleli.
A szerző kifejti, hogy népi építészetünk letisztult, átgondolt, funkciót kielégítő és azt megtisztelő (díszítések, motívumok) alkotásai olyan racionális gondolkodást kívánnak meg, melyhez az organikus építészet saját lelkületét, értékrendjét igyekszik hozzáfűzni. Ilyen alapon tehát a magyar népi építészet alapkő az organikus építészet metaforikus házának alapozásában. A párbeszéd a magyar hagyományokon alapuló népi építészet és a magyar organikus építészet egyensúlyozása napjaink szerves alkotásaiban. Ez az egyensúlyozás törekvés a teremtésre, az igény, mely túlmutat az alapvető funkció létrehozásában egy kísérlet, próba, melyet az építész igyekszik kiállni annak hitében, hogy alkotása művészi értéket képvisel. Azt a bizonyos kézműves, finoman megkomponált értéket, mely motiválja, amelyért küzd, mely egy magasztosabb célt szeretne megfogalmazni. Ebből fakadóan a monotonizált, egyenrangú, különböző kérdésekre azonos választ adó tömegesített építészet nem képes az egyén egyedi válaszát hordozó üzenet átadására.
A doktorandusz arra is rávilágít, hogy amennyiben nincs értékközvetítés a fizikai megvalósulás tükrében, úgy a szerves építészet nem képes (szervesen) csatlakozni – az alkotó nem képes hajlékot formázni – és nem is szeretne. Az építészeti törekvés, mely racionális, évszázadokon át kialakult és rétegesen egymásra épülő népi építészeten alapul a szerves gondolkodás eszmei gondolkodásával párosulva fogalmaz meg növényi formákat épülettömegként, faágakat tartószerkezetként.
Szintén ehhez kapcsolja népviseletünk növényi motívumait népi építészetünk kapuzatán, oromzatán, amik éppen így átszövőik, ahogyan szövődik szerves építészetünkben is az egyes ábrázolásokon. A „burjánzás”, miszerint egyszerű csipkebokor az épületünk némi pírral (bogyók), avagy vadul pompázó virágmező színekben és formákban – az organikus építész egyensúlyozásának eredménye. A szerző megállapítja, hogy beszélhetünk angyalokról, melyek az Ég felé mutatják az utat, ahogyan beszélhetünk metaforikus hegységről is, mely téglahomlokzat finom strukturáltságával igyekszik kommunikálni a Világ felé azt a kísérletet, mely a kézműves alkotás lényegiségét hangsúlyozza.
Végezetül Makovecz Imre munkásságát állítja párhuzamba, miszerint karakteres és erős formaképzése, szellemi hitének megtestesítése terveiben egyértelműen észrevehetőek – ahogyan szelíd gesztussal, a magyar népi építészet karakterét megidéző alkotások is köthetőek a magyar organikus építészethez, az Egyesülés Vándoraihoz – azaz Makovecz Imre tanítványaihoz.
Forrás: https://epiteszforum.hu/a-magyar-nepi-epiteszet-es-a-magyar-organikus-epiteszet-kapcsolata
