2021. október 1-jén – egy év halasztás után – megnyitott a Dubai Expo 2020. A 35. világkiállítást első alkalommal rendezik meg a Közel-Keleten, amely a több mint 438 hektáros területen fél éven keresztül lesz látogatható.

A koronavírus-járvány miatt későbbre halasztott Expó a jelenlegi tervek szerint egészen 2022. március 31-ig várja az érdeklődőket. A Dubai Expo 2020 három meghatározó témája a lehetőség, a mobilitás és a fenntarthatóság. A világkiállításra 192 országból érkeztek kiállítók, hogy együttműködjenek az éghajlatváltozás elleni harcban. Az országok pavilonjai a három téma valamelyikéhez való tartozásuk szerint helyezkednek el az Expó területén.

A Dubai Expo 2020 ökoinnovációi a fenntarthatóbb jövő megteremtését célozzák, például az indiai pavilon olyan fenntartható textíliákat mutat be, amelyek segíthetnek csökkenteni a divatipar éghajlatváltozásra gyakorolt drámai hatását.

A fenntarthatósági pavilonnal azt szerették volna bemutatni, hogyan lehet egy épület nettó nulla energia- és vízfelhasználású. A cél, hogy a látogatók megértsék, hogyan tudják mindennapi döntéseik révén megvédeni környezetünket.

Niels Bouwman, a holland pavilon igazgatója arról beszélt, hogyan óvják meg az éghajlatot a levegőből származó víz felhasználásával a vertikális farmon található élelmiszerek betelepítéséhez. Beszámolt arról, hogy saját maguk gyűjtik a vizet és állítják elő az élelmiszereket, illetve nyernek energiát a napelemekből.

A spanyol rész főbiztosának helyettese, Carmen Bueno ismertette a pavilonjuk főbb irányvonalait, ahol vizuális installációk segítségével ismerkedhetnek meg a látogatók az éghajlatváltozással, valamint újrahasznosítható és a szén-dioxidot elnyelő innovatív anyagokkal.

A magyar pavilon hazánk egyik legfontosabb és legféltettebb természeti kincsére, a vízre fókuszál, a pavilon érdekessége, hogy a faszerkezetből felállított épülethez egyetlen csepp vizet sem használtak fel, ezért a mobilitás témája mellett, a fenntarthatósághoz is szorosan kapcsolódik. A kiállítás tematikájának alapvetése a „water without water”, tehát a víz bemutatása – víz használata nélkül. Interaktív eszközök segítségével mutatják be a gyógy- és termálvizeink egyedülálló gazdagságát, amelyet a látogatók egy lefelé haladó lejtőn, különböző kiállítási tereken áthaladva ismerhetnek meg. Hazánk vízkészleteinek, gyógyvizeinek bemutatása mellett nagy hangsúlyt fektetnek a hagyományokra is: megjelenik a kürtőskalács, a hagyományőrző kézműves programok, a gyöngyfűzés, a szövés is, így nem véletlen, hogy a pavilon a 15 legkülönlegesebb épület egyike lett. A magyar kitelepülés az egyik legnépszerűbb az Expón, már most is több, mint 300 000 látogatója volt.

A fenntartható fejlődési célok elérése csak összefogás révén sikerülhet, éppen ezért az Expó valamennyi újítása az érdeklődők környezetbarát életmóddal kapcsolatos ismereteinek bővítését célozza.

Forrás: